Osztálytalálkozó! Refuge! 7 kerek éve ez volt a világ egyik legtermészetesebb dolga, hogy a péntek éjszakában egy belvárosi lokálba belépve ezek az emberek fogadnak. Tegnapra azonban a természetesség utolsó csirája is kihalt ebből az jelenségből. Megérkezve egy egész komoly kis asztaltársaság megítélő tekintete meredt rám, de még sokkal előbb kezdődtek kényelmetlen kétségeim. Már otthonról sem akaródzott elindulni, húztam, nyújtottam a perceket, mások érkezéséhez akartam igazítani belépésemet.

Első nem megivott söröm ebben a méregető csendben telt. A korsók lendületesen lifteztek, és még a poharak asztalfogását is lehetett hallani egyszer egyszer. Erőltetettnek és személytelennek tűnt  minden kérdés és minden válasz.